Retro. Sokmindenre gondolhatunk, játékokra, ruhákra, zenére... Minden korszaknak, mindenkinek megvan az életében az az időszak, amire már retroként gondol. Mosolyogva emlékszem minden egyes alkalommal, amikor elmegyünk egy játékbolt előtt, és a saját régi játékainkat látom viszont, vagy amikor a boltokban hasonló, esetenként ugyanazokat a stílusú ruhákat és cipőket találom meg, amiket 18-25 évesen hordtunk.

Nincs ez máshogy a zenével sem. Mi mindent hozhat felszínre egy iskolai alsó tagozatos farsangi bál, amikor a DJ olyan zenéket is játszik, amikre mi magunk is buliztunk akár már 15-20 évvel ezelőtt is? Nekem nagyon jó emlékeket. Kivétel nélkül. Egyetlen olyan felvillanó kép sincs, amire ne szívesen emlékeznék. Hogy sírva nevetek magamon, vagy a fejem csóválom, lényegtelen. Ahogy megy az idő, egyre inkább homályba vesznek ezek a képek, de az életérzést nem lehet elfelejteni, sem kitörölni. Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, nem az formálta meg elsődlegesen a jellememet, hogy épp egy Brookly Bounce-ra próbáltam valamiféle táncot produkálni, vagy épp TNT volt porondon. Most, míg ezt írom is, fülig ér a szám - nem mintha általában nem így lenne -, így azt hiszem, már megérte visszagondolni az egész korszakra. De ha egy folyamat elindul...

Folyamatosan jönnek elő az emlékképek, és ugranak be előadók nevei, számok címei, hozzájuk tartozó pillanatképek. Az internetnek hála gond nélkül találhatjuk meg és hallgathatjuk meg bármelyiket. Én is sorra hallgatom éppen azokat a zenéket, amik eszembe jutnak, vagy javaslatként felbukkannak, - ezen a ponton indítom el a már rég elfeledettnek hitt Dancissimo válogatások egyikét - majd ugyanebben a pillanatban kezdek el szörnyülködni, hogy "Te jó ég, hogy ezt hogy szerethettem / szerethettük akkor...". És pörög... Splash, TNT... Anyám... volt ilyen, hogy Kiwi??? Tényleg? És tényleg ... Kozmix, Kerozin... Jó ég... Vannak szövegek...Egyre jobb a hangulatom, egyre szélesebb a vigyorom, és egyre inkább sajnálom, hogy véges a számítógép hangereje.

Biztos mindenkinek megvannak az emlékei, sokszor el is időzünk bennük. Amióta "felnőttünk", családunk, külön életünk van, ezek valóban emlékképekké lényegülnek át, mert más az életritmusunk, nincs időnk, és talán mások az érdeklődési körünk. De olyan jó néha visszautazni az időben. Miközben Zoltán Erika és Groovehouse szól, elgondolkozom azon, milyen jó lenne újra összehozni egy igazi 15-18 évvel ezelőtti estét. De tudom, szinte esélytelen. Már nem vagyunk összenőve, mint anno, nem vagyunk ugyanazok. Viszont vannak közös dolgaink, amiket nem tudunk és remélhetőleg nem is akarunk elfelejteni. Hiányzik? Igen. Határozottan igen. Egy pillanatra sem kell félreérteni, egyetlen garasért sem adnám a jelenemet, de igen. Valahol hiányzik. Hiányzik az életérzés, hiányoznak kicsit a hétvégék, de csak ilyenkor, amikor például Kozmix Kis világát hallgatom.

Mi a retro lényege? Szerintem ez. Ez, hogy hatalmas mosollyal idézzem fel az emlékeket, hogy jó szívvel gondoljak vissza, igenis nagyon jó volt a most már Reotronak nevezett korszakban fiatalnak lenni. Kit érdekel, hogy mennyire fogom a fejem, vagy épp tátom most el a szám azon, hogy mennyire gagyik voltak az akkori szövegek, vagy sem? Senkit. Na jó de... Ha össze kellene állítanom, egy egész estére való listát zenékből, először talán azt kellene eldöntenem, hogy mennyire fájjon... De hogy a leggagyibb számot hallgatva is jó lenne, ebben teljesen biztos vagyok. Mert én voltam, mi voltunk, a miénk volt.